Hónapokig csak nézegettem, álmodoztam róla, szemeztem vele. Lelkesedés, kíváncsiság, aztán legyintés: "Hiszen tudok én főzni, miért mennék főzőtanfolyamra. Ráadásul messze van." Térkép. Szigetmonostor. Hiszen ez Dunakeszivel szemben van! Aztán egyszer csak: "Olasz mammák karácsonya" főzőtanfolyam....Micsoda? Ha valami, ez igazán érdekel annyira, hogy legyűrjünk kétszer kétszáznegyven kilométert. Már augusztusban biztosítottam magam, hiszen hihetetlen tempóban telnek az üres helyek. Gyors levélváltások Katival, akit a közösségi oldalról már jól ismerek, kölcsönösen örömködünk, hogy akkor majd élőben is beszélgethetünk. Elképzeltem, hogy miközben én főzögetek, sütögetek, a férjem majd fotóz, hiszen neki meg az a hobbija. Álom, édes álom, ha ez egyszer tényleg sikerülne....
Aztán november elején már kezdtem számolni a napokat, figyeltem az időjárás-jelentést, nehogy hó vagy egyéb csúf idő legyen! Huhh, mi lesz, ha nem tudom majd megcsinálni, amit kell...Tisztára olyan, mint vizsga előtt....Aztán meg: induljunk mááááár!
Megérkeztünk: Szigetmonostor végén, az út mellett balra fatábla jelzi, hogy itt vár a Rosinante Stílusos Vidéki Szálloda és Étterem. Végre élőben látom, itt lehetek egy egész hétvégén! Mikor beléptünk, Imre fogadott minket, aki ennek a szállodának nem csupán megálmodója és tulajdonosa feleségével, Ágnessel, hanem szíve, lelke, motorja, igazi gazdája. Kellemes találkozás, jól esik a figyelme, a lelkesedése, hogy megérkeztünk ilyen messziről.
Az est aztán csendesen, elegáns vacsorával folytatódott. A Bolyki-féle QQRIQ habzóbor, a zöldségkrémes pirítós után egy igazi finomságot tálalt fel nekünk Péter, aki szerintem a borok kiváló szakértője is. Gombával töltött csirke feketeerdő sonkában sütve, hagymás burgonya - igazi kompozíció. Hozzá egy kis friss rozé - csodákra képes négyórányi autózás után! Lakoma ez a javából.
Közben néha már a konyha felé pillantgattunk, hiszen az a "tetthely"!
Kinéztem magamnak a két óriás "plakátot", amelyek a szállodát és a főzőtanfolyamot népszerűsítik. Micsoda fotók!
Az epres...
...és a fiókos.
Reggeli után egy szentendrei sétán forralt borozással, fotózással, kürtős kalácsozással készültünk a délutánra. A csípős hideg után jó is lesz majd a konyhában a tűzhely mellett.
3 órakor már készen állt a csapat: Zsolti chef vezényletével megkezdődhetett a tanulás és a munka.
Egy huncut mosoly: "No, fogjunk akkor hozzá!"
A menü, amit megalkottunk:
Karácsonyi halas tortellini bazsalikommal és szárított paradicsommal
Ünnepi töltött malacsült zöldségágyon
Panettone csokoládékrémmel
A főzés, sütés folyamata önmagában is öröm számomra, hát még ha jó társaságban történik! Azt azért sosem gondoltam volna, hogy a fokhagyma pucolása közben milyen jókat lehet sztorizgatni, hagymapucolási technikákról tudományos értekezéseket folytatni. Pedig így volt!
A főzés, sütés folyamata önmagában is öröm számomra, hát még ha jó társaságban történik! Azt azért sosem gondoltam volna, hogy a fokhagyma pucolása közben milyen jókat lehet sztorizgatni, hagymapucolási technikákról tudományos értekezéseket folytatni. Pedig így volt!
A zöldségaprítás további vidám perceket hozott életünkbe, különös tekintettel a helyes kés- és ujjtartás elsajátításának folyamatára. Életveszélyesek voltunk néha! De végül csak sikerült a zöldségeket is felaprítani! Íme:
Tatatatam!
Miután zsebet is tudtunk már metszeni a szép adag sertéscombon, nagy szorgalommal megtöltöttük. Került bele aszalt paradicsom, olivabogyó, darált hús, egy kis kukoricaliszt.
És íme a végeredmény, esti lakomák a tányéron:
Persze az igazi olasz konyha nem lehet meg tészta és desszert nélkül. De az már egy következő bejegyzés témája...
