Kedves Dezső!

Köszi ezt az őszi verset! Bár még élvezhetjük a vénasszonyok nyarát, egyre nőnek az árnyékok. Színesednek a falevelek, a barack már rég lefogyott a fáról, helyette itt a dió, a szőlő, az alma, a körte….Hűs gyümölcsök, ahogy Te írtad…Ízesek, színesek, roppanók, valóban megannyi tündöklő ékszer. Őszi pompa a kertben, a tálakon, a polcokon.

 Kedves Dezső! Te is biztosan élveznéd a bornapokat, megkóstolnád Frici barátoddal a rozét, sorba állnál a malacbatyuért, ott is csak ugratnátok egymást… Akinek az őszről csak a lombhullás, a közelgő hideg, esős napok jutnak eszébe, az még sosem szagolta a sárguló csemegeszőlőt, sosem csipkedte a friss dió fehér héját, nem koccintott a friss musttal –mondanád két cigaretta közt.

Délutánonként a kávéházi teraszon kis szalvétára írogatnál, csodálnád a lassan szürkülő utcát….vagy éppen a ház mögötti almafa alatt üldögélnél nálunk, és az el-elsuhanó madarakat nézegetnéd, talán verset is írnál. A szeptemberi áhitat glóriájába fogna, s a gyorsuló időn gondolkodnál, életről, halálról filozofálnál. És megegyeznénk abban, hogy gyönyörű ez az ősz is.

Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket
üvegtálon. Nehéz, sötét-smaragd
szőlőt, hatalmas, jáspisfényű körtét,
megannyi dús, tündöklő ékszerét.

Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról
és elgurul, akár a brilliáns.
A pompa ez, részvéttelen, derült,
magába-forduló tökéletesség.
Jobb volna élni. Ámde túl a fák már
aranykezükkel intenek nekem.

(Kosztolányi Dezső)

Lassítók 1.

Egyik kedvenc könyvemben, a Petrik Adrienn által jegyzett Asszony és házában olvastam a lassítókról. Mik a lassítók? Csupa olyan tevékenység, ital, étel, amelyek segítenek fékezni a túlpörgetett motort lestrapált testünkben. A lélek csillapítói, a hangulat javítói, a figyelmeztetők, ha tetszik, a vészcsengő utáni fogódzók. Petrik Adrienn ide sorolta például a kandiscukrot is. Sorai nyomán kezdtem én is keresgetni a boltok polcain, és meg is leltem ezt a sokszínű, sokformájú édesítőt. Mitől lett a kandiscukor lassító? Míg a tálkánkból kiválasztjuk  a kedvünknek, aktuális teánknak megfelelő darabkát, majd lassan, komótosan, ráérősen kavargatjuk csészénkben az üdítő nedűt, óhatatlanul is fékezzük mozdulatainkat. Ezt csak kényelmesen ülve, hátradőlve, merengve lehet megtenni. Az olvadó cukorka látványa, a tea illata bűvöl és bájol.

forrás 

Ezen a nyáron- mivel akkor van időm lassulni, és ehhez hasonló tevékenységeket folytatni - én is összeállítottam a magam lassító-listáját. 

Nálam a csúcs a könyveim sora. Ezer hálával tartozom Petrik Adriennek és Frances Mayesnek...Minden soruk, mondatuk telitalálat számomra, hiszen nem csupán szórakoztatnak, hanem gondolkodtatnak is. Először csak vágyakozik az ember, hogy neki is hasonló háza, kertje, konyhája, tárgyai legyenek. Aztán rájön, hogy ott van a sajátja, ami éppen olyan gyönyörűség, éppen úgy kikapcsol. Ott a kert,  a terasz, ott vannak a virágok, bokrok...

A velük való törődés a legrosszabb pillanatokat is törli az agyamból, bebizonyítja, hogy túl lehet lépni minden pocsolyán. 

 

Frances Mayes toscanai otthona 

Petrik Adrienn könyvének címlapja egy pohár limonádéval 

A következő fékem, lassítóm a mentás limonádé. Mind a készítése, mind az iszogatása szórakoztat, az "örökké nyaralok"-érzés kiváltója. A menta a kertből kerül az italba, a kancsó látványa önmagában üdítő, az ivása pedig kifejezetten életmentő a nagy nyári forróságban. Éppen olyan, mint a kandiscukor kevergetése: csak nyugodtan lehet. Kiválasztom hozzá a legszebb poharat, lehet akár kristály is, és az asztalnál ülve, újságot/könyvet olvasva kortyolom.

forrás

A csipkebogyóhúsból készült "lé"  szintén ebbe a kategóriába sorolható. Ha este egy félmarék csipkehúst leöntök vízzel, reggelre szirupszerű, sűrű levet kapok. Ezt vízzel vagy teával erősen higítva megiszogatom napközben. Nyáron akár jéggel, télen langyosan nagyon jó.

forrás

További lassítóimról később még írok. Akinek vannak hasonló ötletei, tapasztalatai, ne legyen rest, írja meg!