Szeretem a kihívásokat mindenféle
területen, de újabban a gasztronómiai pályán különösen. Listám van már, hogy
ebben az évben miket szeretnék kipróbálni. Hálás közönségem van itthon, és ami a
legfőbb: őszinte! Ha valami ízlik, akkor nagy dicséretek vannak, ha valami
annyira nem igazán találta el a mi stílusunkat, akkor megegyezünk, hogy egy
próbát megért, de többször ezzel nem kell vesződni.
Néha a kudarcok elveszik a kedvem
egy időre. Így jártam akkor is, mikor pár éve nagyon finom, szépen megalvadó
kocsonyát főztem. Rendkívül elégedett voltam. Aztán másnapra minden tányérban
azt láttam, hogy hatalmas repedések tátongnak a kocsonya felszínén. Fogalmam
sincs róla, mitől. De ettől úgy elment a kedvem, hogy többet azóta sem főztem.
Most azonban újra felveszem a kesztyűt! Komoly kutatásokat végeztem,
ismerősöket interjúztam a kocsonyafőzési praktikáikról, így most sikerülnie
kell. Igaz, S. Márti???
Régi álmom, de valami miatt
mindig elmaradt, hogy egy igazán mutatós, dögös Pavlova - tortát készítsek. Egy problémám van csak: Jancsi nem
kedveli a sütikben semmilyen formában a gyümölcsöt (kivéve az almás pite és a
meggyes piskóta.). Azon tűnődök, hogy akkor mi díszítse, ízesítse ezt a
finomságot?
A szilveszteri vacsora desszertje
pezsgőhabos piskóta volt
csokitallérral. A piskóta és a chilis csoki is finom volt, el kell ismerni, de
a pezsgőhab valami isteni! Ismét aktív kutatásba kezdtem, hogy megismerjem a
titkot, a piciny csodát… Ha elkészítem, továbbadom!
Egyszer egy igazi, valóban
görögös tzatzikit is illene már
felmutatnom a nyári grillezések idején. De hát ahány recept, annyiféle
megoldás. Kellene valaki, aki IGAZI görög. Nincs véletlenül a családunkban??
(Kacagás…) Aztán majd persze kiderül, hogy ez is éppen olyan, mint nálunk az
uborkasaláta: mindenki másképp csinálja.
Évek óta pihenget dobozában az
olasz tésztakészítő csodamasina. Még soha nem volt hozzá merszem. Emlékszem,
anyukámmal párszor kísérleteztünk, ami azt jelentette, hogy ő meggyúrta a
tésztát, próbálta a géppel nyújtani, szelni, de nem igazán volt felhőtlen a
folyamat, mert oltári csapkodással ért véget. Én szerényen szaktanácsokkal
láttam el anyukát… De még csak véletlenül sem értem hozzá sem a tésztához, sem
a géphez. Illene pótolni hiányosságomat! Mert tészta az mindig kell legyen a háznál!
És ha már olasz, kedvenc írónőm,
Frances Mayes férjének, Ednek a gnocchiját
tuti megcsinálom hamarosan! Ha valakit a recept érdekel, eléri a Napsütötte szakácskönyvben!
A gnudi más dolog, azt a Paprika TV-n lestem el, gyorsan le is írtam.
Igazi finomság, kétségtelen!
Hozzávalók (6 adag)
30dkg friss spenót (pucolt súly)
2 gerezd fokhagyma
25dkg ricotta, szobahőmérsékleten
5dkg reszelt parmezán (vagy kemény juhsajt)
1 tojás, szétválasztva
2ek liszt + kb. 5dkg a szóráshoz
Só, fehérbors
Frissen őrölt szerecsendió
A megpucolt spenótot többször átöblítjük. Serpenyőben olajat hevítünk, hozzáadunk két, finomra aprított fokhagymagerezdet. A spenótot rádobjuk, és erős lángos annyi ideig pirítjuk, amíg összeesik. Edénybe szedjük, amit azonnal jeges vízbe állítunk, hogy a spenót minél gyorsabban lehűljön. alaposan kinyomkodjuk. Minél finomabbra felaprítjuk, darabos legyen, de majdnem pép. Habosra keverjük a ricottát, majd hozzáadjuk a spenótot, a parmezánt, 2ek lisztet, a tojássárgát, fúszereket, végül a tojás keményre vert habját. Összeforgatjuk. Most következik a némi türelmet igénylő gombóc formázgatás. Uzsonnázózacskóba töltjük a masszát, és lisztezett gyúródeszkára kb 3cm átmérőjű csíkokat nyomunk belőle. Ezeket egyforma, falatnyi méretűre vágjuk. kerek aljú borospohárba 1 ek lisztet szórunk, majd a gombócokat egyesével meggörgetjük benne, olyan körkörös mozdulattal, mintha a bort mozgatnánk. Így vékonyan bevonja a liszt, és magától megformázódik. Lobogó, sós vízben éppen csak annyi ideig főzzük, amíg feljön. Olívaolajjal, parmezánnal tálaljuk.
Haladni kell a korral, kérem szépen,
ahogy a régi reklám is mondta, bár már nem sütünk Váncza sütőporral,
kiszorította a piacról a konkurencia.
Tehát akad tennivalóm 2017-ben is
a konyhában. És ez csak a jéghegy csúcsa, olyan sok mindent még meg sem
említettem. De optimistán tekintek e kihívások elé, hiszen nem arról vagyok
híres, hogy meghátrálnék. Maximum néha pihenek a kísérletek köz. Néha egy
napot, mert aludni kell rá egyet, néha 20 évet.
Ez az év az újítások, gasztro
csodák éve lesz a Juta Cottage-ban! Aki nem hiszi, járjon utána!
