2012. január 4., szerda

Egy szilveszteri vacsora margójára


Karácsony előtt pár nappal eldöntöttük: csatlakozva baráti társaságunkhoz, egy étteremben lépünk át az ó évból az új esztendőbe. Elég volt végigolvasni a kaposvári Corner Étterem szilveszteri vacsoramenüjét, máris meglódult a fantáziám. Kérdések, kérdések. Hogyan lehet mindezeket az étkeket társítani, tálalni, vagy egyáltalán elfogyasztani egyetlen este? 
Mivel az egyszerű, gyors étkek mellett nagy hódolója vagyok az újdonságoknak, a számomra új íz-, illat- és színkombinációjú kísérleteknek, egyszerűen kíváncsi lettem. Férjemmel igazán jókat szoktunk lakmározni a fent nevezett étteremben, amely nem éppen a szerény adagok felszolgálásáról ismert. Néha már-már sok is, ami a tányérra kerül. Végignézve azonban a szilveszterre feltálalni kívánt falatok listáját, biztos voltam benne, hogy egy-egy fogás inkább ízelítő, kóstoló egy gasztronómiai műalkotásból. A választékot végigtekintve kétségem sem volt felőle, hogy itt bizony újdonságokkal fogunk találkozni. Vajon milyen lesz majd?


Előétel

Kocsonyázott füstölt csülök pástétom, liba rillette fűszeres aszalt barackkrémmel, mézes-narancsos pácolt szarvas sonka, mustáros lencse salátával, házi sütésű diós csigával

„És ez csak a kezdet!”- mondtam férjemnek, miután felolvastam, mi vár ránk az év utolsó vacsoráján. De mi lehet az a rilette? Gyors nyomozás, egy kis gasztroszótárazás. A végeredmény: rilette: francia elnevezés, húspástétom fűszerekkel, hagymával. Aha! De akkor miért nem magyarul? Második olvasás után rájöttem magam is: az előételek közt már van pástétom, a szóismétlés nem venné jól ki magát. Ahogy azt sejtettem: szép nagy tányéron ízlésesen megkomponálva sorakoztak egymás mellett a falatok. A szarvassonka isteni, ilyen ízt még sosem éreztem! Ugyancsak kitűnő volt a csülökpástétom, a liba is. Harmóniában volt a barackos krémmel mind ízben, mind megjelenésében. A lencsesaláta kapta a legtöbb pontot az asztaltársaságunktól. A mustáros szósz selymessé tette a lencsét, pikáns, zamatos volt. Különdíjas volt számomra a  diós csiga . Nagy meglepetésemre férjem is rajongott a kombinációért, valósággal "örömlakmározás" volt az előétel elfogyasztása. Mire a tányérról minden morzsa, minden falatka elfogyott, úgy éreztük, ennyi elég is lenne ma estére – legalábbis egy darabig. Jól illett hozzá a rozé bor, s mivel kedves ismerőst találtunk a borlapon,  Dúzsi Tamás borát választottuk. Nem bántuk meg!
 
Leves

Kukorica krémleves töltött kucsmagombával

A levestől tartottam kicsit. Bár kedvelem a krémleveseket, kukoricából még sosem ettem. A kucsmagomba is ismeretlen volt eddig számomra. Nos a leves igen sűrű, finom, édes, igazi kukoricaillatú volt. A töltött kucsmagomba azonban nekem nem nagyon  lett a barátom, de férjemnek ízlett, repetázhatott az enyémből, (bár tudom, hogy ez nem éppen illendő étteremben…) A levesen közben és utána is sokat gondolkodtam, és arra a megállapításra jutottam, hogy érdemes lenne kipróbálni vagy pár csepp citrommal, vagy fehérborral. Az édes, direkt kukoricás aromát valahogy én átfordítanám pikánsabb, karakteresebb ízbe. Azóta több tucat receptet böngésztem végig, szinte mind a tejszínes verziót említi csak. Viszont szimpatikus az, amelyben némi chili kerül a levesbe! Nem rossz ötlet, de csak erős idegzetűeknek! A római kömény viszont biztosan tetszene…

Főétel

Mangalica szűz kacsamájjal töltve zöldfűszeres kenyérmorzsában sütve, parajos burgonya kanapéval, korianderes sütőtökpürével, füstölt sajtos kelbimbóval, pecsenyelével

Hm… ezzel a fogással bajlódtam a legtöbbet. A szűzpecsenyéből hiányzott a kacsamáj töltelék, de maga a hús és a kérge nagyon finoman omlós, zamatos volt. A parajos, magyarul spenótos burgonya viszont teljesen elnyerte tetszésemet, átveszem az ötletet, ha nem jogdíjas. A felkarikázott krumplik közé lapított spenótlevelek látványosak és finomak is voltak. A pecsenyelé nagyon különleges ízű keretet adott a húsnak és a krumplinak. A korianderes sütőtökpüré és a kelbimbó azonban… Sajnos nem. Sem az íz, sem az állag. A sütőtökből hiányoltam a tök kellemes, jellegzetes ízét. A kelbimbót amúgy sem szeretem, de a szinte nyers zöldség végképp tett róla, hogy ne is próbálkozzak vele többet. Viszont nagy poénok születtek tök és kelbimbó kapcsán… Nem keseregtünk azonban egy cseppet sem a főétel fiaskója miatt, mert már kezdtünk végzetesen jóllakni. Finom vörös bort és újabb rozét ittunk a tök és a kelbimbó emlékére. De ekkor nyilallt belénk a tudat: jön még a desszert is! Oh, jaj!

Desszert

Vaníliás krémes, aszalt szilvás csokoládés brownie marcipánmártással, feketeszeder fagylalttal

Ha a desszert iskolai dolgozat lenne, csillagos ötöst kapna a megálmodó és a megalkotó is! Az aszalt szilva keserű kakaóporba hempergetve szépen lapult a brownie tetején. A marcipánmártással házasítva olyan volt, mint a fekete bársony és a fehér selyem – fenséges, elegáns, pazar! A feketeszeder fagyi (nem a hagyományos gombóc, hanem kanálnyi szilvamag formában pihent a tányéron) hidegsége tökéletesen passzolt az aszalt szilva meleg hatású ízéhez. Olyan volt a desszert, mint az ellentétek vonzódása, találkozása: édes és kesernyés, barna és fehér, hideg és „meleg” – egy szóval harmonikus. Egy csepp fagyi vagy krém nem maradt a tányérunkon!


 
Feketeszeder 


Éjfélkor

Egy pohár pezsgő

Finom BB!

Éjfél után

Újévi korhelyleves

Ha a desszertre csillagos ötöst, akkor a korhelylevesre kitüntetéses diplomát kaphatna a chéf. Tökéletes. Hibátlan. Csak: „Ki tud még enni?” „Milyen jó lenne ez majd este…”J

A szilveszteri vacsoránk igazán profi vacsora volt. Ahogy sejtettem, előre éreztem, tényleg megérdemli a gasztronómiai műalkotás minősítést. A felszolgálók gyorsasága és kedvessége jól esett. A borok is! Azt hiányoltam csak, hogy a menü egyes fogásaihoz nem ajánlottak italt, akár bort. A borlapról tudtunk ugyan választani, hiszen mind a fehér, mind a vörös és rozé borok bőséggel kínálták magukat. De úgy vélem, egy ilyen rendezvényen, szervezett vacsorán igazán helye lett volna az ételek karakterének megfelelő boroknak. Tudom, ennek sok feltétele van/lenne, ezt nem is kritikaként, csak ötletként fogalmaztam meg. 2011-ból elégedetten, jókedvűen és jóllakottan táncoltunk át a Cornerben 2012-be. Köszönet!

2012. január 1., vasárnap

Karácsony után

Az ünnepek már mögöttünk vannak a naptár szerint. Nálam azonban áll az idő még picit, nem nagyon akarom elengedni ezeket a napokat. Itt a blogon nagy volt a hallgatás, elég hosszú idő maradt ki, de mindez amiatt, hogy valami másra koncentráltam most.
Készültem az ünnepekre. Igen, fizikailag is, mert nem árt, ha (nagyjából) tiszta a ház, elkészül az asztaldísz, felöltöztetve az asztal, a kapu. Valójában ennél több időt töltöttem egyebekkel: terveztem magamban a napokat, a pihenés és munka arányát, a kikapcsolódás perceit, óráit. Színház, olvasás, filmnézés, nagy-nagy séta, aztán újra olvasás, olvasás...Ez is kell nekem az ünnephez. 
Miután áttáncoltunk az új évbe, elküldtük az üdvözleteket, felhívtuk, akiknek szóban akartuk átadni jókívánságainkat, egy újabb üveg pezsgő pukkant, de most már csak itthon, kettesben kortyolgattuk: a MI új évünkre.
Mi vár majd ránk az idén? Hagyjuk a külvilágot, még akkor is, ha nehezen hagyható. De nálunk a családban ez az év ünnepektől lesz tarka, remélem jó hangos és vidám is. Csupa jubileumi szülinap! Újabb tervezni való ünnepnapok!
Egyetlen újévi fogadalmam pedig csupán ez: még jobban vigyázok a családra, figyelek a barátokra, ismerősökre. Így minden külső akadály elhárítható, túlélhető. Remélem.
Legyen boldog, szép minden napunk!