Szerenád a szőlőben

Jásdi István borász könyvéről

Szerenád a borhoz

Zrínyi Miklós, a költő, hadvezér egy télen, mikor a csaták elültek, megírta dédapja szigetvári hősiességének történetét. A katonaember tollat ragadott, hogy a dicsőség híre fennmaradjon, senki el ne feledhesse az ősöket.
Jásdi István a borász tollat ragadott, hogy megörökítse a csopaki „birtok” krónikáját: korábbi tulajdonosok, szőlőtőkék, ragyogó és keserves évtizedek történetét. Látjuk a múltat, a régieket, sanyarú és szebb sorsokat, adásvételeket, hányódó birtokot, pusztuló pincét, elhaló tőkéket, küzdelmet a megmentésért. Egyszer csak jóra fordul minden, mint a mesében. Jön egy budapesti férfi és felesége, és újra élni kezd a halálra készülő hegyoldal. Lesz megint metszés, könnyeznek a szőlővesszők, lesz újra szüret, új hordók a pincében, látogatók a házban, munkások a sorok közt. Közben Mari, aki, mintha a borász férj másik lelke lenne, mindig friss kenyeret tud tenni az asztalra.
Szerenád – inkább igazi szerelmi vallomás a szőlőnek, a bornak, a borászatnak, mindennek, ami érleli, élteti a csopaki szőlő szemeit.
Jásdi István íróvá lett, igaz íróvá, aki képes arra indítani olvasóját, hogy eltervezze: meg kellene látogatni ezt a csopaki pincét….Jó lenne ott ülni a hangversenyen a tornác előtt…Vagy legalább jó lenne kortyintani a csopaki rizlingből, furmintból. Jó lesz a tavalyi is …

Borempirista

Furcsa a cím, tudom. Talán én vagyok az első, aki ezt a szót leírta. Ez a vágyam, a tervem. Borempiristává válni. Ha újra születnék, és lehetőségem lenne újra pályát választani, valószínűleg borász lennék vagy sommelier. 

Mielőtt bárki azt hinné, hogy gyarapítani vágyom kis hazánk alkeszainak így is sajnálatosan népes táborát, gyorsan leszögezem: NEM! Nem. Én nem a mértéktelen és minőségtelen borfogyasztásról beszélek. Mivel nem vagyok szakember, nem tanultam sem a borászatot, sem a szőlőtermesztést (ám ez utóbbiról van mégis tapasztalatom), maradnék a felfedezés édes öröménél.

A bor az egyik legtisztább, legelegánsabb ital számomra. A jó bor. És mi a jó bor? Amit én annak érzek. Egyelőre meglehetősen csekély tapasztalatom van e téren, de hát ezért e szándék, ezért e bejegyzés is. Igyekszem valóban saját élményeket gyűjteni. Egy biztos: a magyar borok - eddigi íz- és illatélményeim alapján - számomra verhetetlenek. Kóstoltam már francia, olasz, spanyol borokat...nem, nem nagyon találtam őket elég zamatosnak, illatosnak, kellemesnek.

A furmintról

Kép forrása

Egyszer egy borkultúrával foglalkozó műsorban hallottam a furmintról. A borász elmondta, hogy ez a specifikusan magyar szőlő/borfajta lehetne az, amivel betörhetnénk a nemzetközi piacra. Másutt nem, vagy alig terem meg ez a szőlőfajta. Ausztriában kísérleteztek vele, de messze nem érték el azt a minőséget, amit itthon nálunk. Különösen a tokaji furmint az, amit jó szívvel ajánlott a szakember. Elég kíváncsi voltam ahhoz, hogy megkóstoljam magam is. Örömmel állapítottam meg, hogy a borásznak igaza van: ez a bor kiváló. Kicsit savas, diszkréten illatos, az utóíze is nagyon kedvező. Húsételekhez vagy salátákhoz príma. Baráti borozgatáshoz kis borkorcsolyákkal szintén kitűnő. Jó "beszélgető" bor!Tapasztalat, tanács: nem jó, ha sokáig bontva marad a palack. Mintha veszne az aroma...Vagy ez más bornál is így van? 

Ennyire futja tőlem, kezdő borempiristától elsőre. De hol van még a kiteljesedés, a felívelés ezen a pályán? :-)