Szüret több tételben- első tétel

Emlékeim között elég határozottan él a régi szüretek képe. Nagyon-nagyon régre tudok visszaásni, hiszen talán 5-6 éves koromban már megvolt a „hegy”, azaz a szőlős, gyümölcsös kertünk a kaposvári szentjakabi dombon. Az első ott készült képeken még anyai nagymamám is rajta van, az első autónk, egy Moszkvics. Ott pózolunk nővéremmel, apuval, anyuval, mamával…

Még fekete-fehérben. Ez már a 2. présház volt. Az elsőről készült képeket még nem lelem, de keresem. Apu imádta a virágokat is.

A szüret éppen olyan kiemelt esemény volt a családi programjaink között, mint a disznóölés. Nem tudom, hogy volt-e igazából olyan köztünk, aki szerette ezeket (tán apu), én nagyon sokáig nagyon-nagyon utáltam mindegyiket. Hiszen elvették az időmet… Én így éltem meg.

De a szürethez kapcsolódnak szegről-végről jó emlékek is: illatok, képek, ízek. Mernyei Mariska néném kalácsai, kuglófjai, a kakaspörkölt, amit akkor még lehet, hogy szerettem. A kalácsokat, kuglófokat biztos. 

 Már csak emlékek...apu, anyu, szüret..

        Az apu építette kemencét azóta emlegetjük. Rétes, kalács, sült krumpli... Soha azóta olyan jót...

Később már nagyobb gyerekként nekem is be kellett állnom a szőlőszedők sorába, amit nem díjaztam. Reggel csupa víz volt még minden, néha bőrig is áztunk, cipelni kellett a teli vödröket. De magát a szőlőt mindig szerettem. Érdekes volt, mikor apu elmondta újra és újra, hogy melyik sorban milyen fajta van. Kedvenc nevem volt valami miatt a Kocsis Irma. Meg a szőlőskertek királynője. Ezek olyan mesés nevek voltak. Sokat tűnődtem, vajon ki lehet az a Kocsis Irma, hogy még a szőlőt is elnevezik róla. De a nohát utáltam, legalábbis szedni. Potyogott, gurultak a szemei, és mindig fel kellett szedni a földről is a fűből. 

 A "birtok", a "hegy" - immár színesben. Ez a 3. présház volt már minden kényelemmel, cserépkályhával, benti WC-vel ...

Most már nincsenek szüretek, nincs meg a „hegy”. Nincs Mariska néni, nincs apu, nincs anyu, nem kell a nohát szemenként szedni a fűből. Ha választhatnék, szedném. Éjjel-nappal szedném.

Szüret, szüret és nyári szalonnasütések. Sok szalonna végezte a parázsban a lányok nagy bánatára.

Párizsban szép a nyár...

Megérkeztünk, repülő, vasút, metró, belváros. Gyorsan menjünk már ki a föld fölé! Hol vagyunk? Boulevard Saint-Michel megálló. Ott, ahol beszökött az ősz, ahol Ady sétált.

Mióta terveztük már, hogy egyszer elmegyünk Párizsba, egyszer ott leszünk, egyszer kalandozunk, egyszer majd ott csodálkozunk… És most itt állunk, csodálkozunk, levegő után kapkodunk, cipeljük még a bőröndöt a szállodáig.

Éjjel holddal, fénnyel

 Kék órában

Aztán minden nap egy-egy igazi nagy kaland, felfedezés, kihívás a gyaloglás, finom kávék, ételek, sütik. Cipőcsere, ez nem jó, picit esik az eső, ez sem annyira jó, de közben filmforgatást lesünk a Louvre mellett…

Piacozunk. Nem beszélünk egy nyelvet az árussal, mégis csoda portékát kóstolunk, veszünk, aztán kis derültség a parkban: a friss bagett a frissen beszerzett padlizsánkrémmel gyorsan fogy. Megvolt a reggeli!

Egyre több már a kép a fényképezőgépben és a fejünkben is. Épületek, utcák, hangulatok gyűlnek, igyekszünk megjegyezni mindent. Lépcsőkön le, buszra fel, múzeumba be… Micsoda parkok, virágok! Már tudom az összes megálló nevét, Suzanne Lenglen, Jacques- Henri Lartigue, Henri Farman… Kik lehettek ők? Majd otthon megnézem.

A metróban néha zene szól, betéved egy-egy zenész, a montmatre-i kis kávézóban szintén élőzenét hallgatunk, milyen szépen énekel ez a lány…

 Szépség, finomság, ízek és illatok

És az utolsó nap, még egy utolsó kávé a sarki kávézóban. Tiszteletünkre az old timerek felvonulnak előttünk. Kalapos hölgy, fehér kesztyűs úr int felénk. Utolsó hörpintés, még egyszer visszanézünk. No, induljunk. 

Aztán megint alattunk Párizs, búcsúkör a géppel. Mikor felébredek, már ereszkedik a gép, Budapest felett lebegünk.

 Visszavár, visszahív...

 

Az Operaház előtt éjjel tangózó párokat figyelhetünk, irigyelhetünk

Még haza sem értünk, máris azon tanakodunk, vajon visszatérünk-e még, mi maradt ki, mit kell újra látnunk. Mert a Montmarte nem volt elég, az éjjeli Párizs fényeit még nem csodáltuk eleget, mert a Musee d’ Orsayban csak válogatni tudtunk, mindenre nem jutott idő, mert nem is ettünk elég sütit, mert nem is sétáltunk eleget a Boulevard Saint-Michelen… De milyen jó volt a Quartier Latin kis éttermeiben az ebéd, a bor, milyen jót beszélgettünk azzal a kedves párral az étteremben, ha már a Saint Denis székesegyházba nem tudtunk bemenni... 

A térképeket eltettük, a metróállomásokat megjelöltük rajtuk, a szálloda címét elmentettük...