2016. november 28., hétfő

Kerítés nélkül



Sosem értettem az amerikai filmekben látott kertvárosi, családi házas körzetek logikáját. Mi az, hogy nincs kerítés? Csak úgy beáll az autóval a garázs elé? Csak úgy behajítja reggel a postás az újságot az ajtó elé a járdáról? Csak úgy odateszik a tejesüveget a küszöbre? Csak úgy átrohan a szomszéd kutyája a sövényen? Nem értettem, hogy lehet kerítés nélkül élni. Hát bemegy a betörő! Az kerítésen is bemegy, ha akar – később rájöttem. 

Finnországba érkezve a legfeltűnőbb az volt, hogy ott sincsenek kerítések. Nem is lehetett látni, hol vannak a telekhatárok. A tulajdonos nyilván tudta, csak én ámuldoztam. Nincs kapu, nincs mit bezárni. Éjszaka kint marad a bicikli, a vödör. Atya világ. El fogják lopni – aggodalmaskodtam magamban, de mondani nem mertem, ne nézzenek már buta kelet-európainak. Udvariasan megkérdeztem, hova tegyem be a biciklit. Sehova, hagyd csak ott. Nem tudom, hogy nézhettem, a házigazda biztosan azt hitte, nyelvi problémáim vannak, nem értem a választ. Pedig semmi baj nem volt a válasszal, csak furcsán tekinthettem a válaszadóra… Aztán ott volt a nyaralók, a mökkik esete az erdőben. Ki a franc tudja, hol kezdődik az egyik erdő, hol végződik a másik, hisz csupa egyforma fa. Honnan tudja a gazdája, meddig terjed az ő birtoka? És a tóban? Meddig úszhatok én, meddig a szomszéd? Pár hét alatt megértettem, ezek értelmezhetetlen kérdések lennének egy finn ember számára, így hát nem is firtattam. 



Néhány éve Svédországban ugyanez a látvány, de már semmin sem csodálkoztam. Sétálgatás közben egy porszívó nagyságú önjáró fűnyírót vettünk észre egy (természetesen bekerítetlen) udvaron. Megálltunk, figyeltünk. Vajon meddig megy a fűnyíró? Mi irányítja? Szépen halkan zümmögött, visszafordult, ment, visszafordult. Honnan tudja, meddig nyírhat? Meglett a válasz. A telekhatár vonalában érzékelők vannak telepítve, azt figyeli a csoda masina. 



Itthon gondosan festegetjük a kerítést, kaput szereltetünk, zárat, meg még egy zárat. Mindenki lekerít, bekerít, elkerít. Jó magas kerítés legyen, kőből, fából, kovácsoltvasból, drótból. Jól bezárkózunk, gondosan elpakoljuk a biciklit, vödröt. Lakat, zár, retesz.  Birtokolunk. De mit? 







2016. november 26., szombat

A COTTAGE



 A COTTAGE...

Először a Holiday című filmben akadt meg a szemem rajta. Nem, nem Jud Law-ról van szó, hanem a COTTAGE-ról. „A nyugalom bűbájos oázisa” kandallóval, nagy fotellal, kicsi kerttel, fakeretes ablakokkal, hóval, romantikusan hideg falakkal, sárga ernyős kislámpákkal… A Rose Hill Cottage. Emlékeztek?


 Most épp újra nézem a filmet. Mint minden télen.
 
Aztán tavaly jött másik nagy kedvencem, a River Cottage. Hugh Fearnley- Whittingstall szövege, kertje, szakácstudománya egy egész télre képes volt a monitor elé szögezni. Már nem is tudom, mit néztem: az almás paradicsomos zselét és csipkebogyó szirupot, a felújított istállóból lett éttermet, a bodorodó káposztaleveleket, a folyópartot vagy a házat… Februárban megterveztem a kertünket őrült tudományosan Hugh tanácsai alapján - persze aztán tavasszal semmi nem úgy lett, de nem is ez volt a lényege.


 Mindenesetre cottage-rajongó lettem, az biztos.
Kockás fotelokkal, mécsesekkel, apró csetreszekkel, teáscsészékkel, aprósüteményekkel zsúfolt vidéki házakat böngésztem… Végem volt. Elkezdődött a cottage-szenvedély. Képek, leírások garmadát néztem át. Képek téli cottage-ról, képek nyári cottage-ról, pici, apróka, vidéki vagy épp nagyobb, elegánsabb, patinásabb cottage-ról. Ahol élni lehetne, ahol élni szeretnék. Mindez csak képzelgés volt, játék a képekkel. Egy ideig.
Egyszer megvilágosodtam: mi a francnak nézegetem a képeket, irigykedem mások házára, kertjére, mikor itt van a MIENK. És ekkor megszületett a „Juta Cottage” fogalma. A Keresztapa Jancsi volt. A mi kis házunk, udvarunk, kertünk a fákkal, bokrokkal, terasszal, nyári jászuval, Cicuval cottage-dzsá avanzsált egy este. Hiszen vannak porceláncsészék, cserépkályha, havas sövény, eperültetvény, talpas üveg tortatartó, feketeszeder, kislámpák, mécsesek, millió rózsás szalvéta, minden, ami a cottage hangulathoz kell.  Azóta némileg tudatosabban próbálunk még kotidzsabbak lenni.
Képeket persze még mindig nézegetek, álmélkodok, de már nem vágyom odaköltözni. Elvégre ez itt egy saját cottage!  Már csak egy pavlovát kellene sütnöm...


2016. november 22., kedd

Az idei advent



Szeretettel Editnek a biztatásért...


Még el sem kezdődött, de már készülök. 
Augusztus 20-án valaki azzal viccelődött, hogy 4 hónap múlva karácsony.  Bolondságnak tűnt akkor a télről beszélni. Aztán a négy hónap hogy elszelelt!

Valójában szeretem ezt a készülődési állapotot. Tán jobban, mint magát a két ünnepnapot? Díszek leporolva, izzókat ellenőriztük, mécsesek garmadával már a fiókban – startra kész állapot. De megelőzni mégsem akarom az első hivatalos adventi vasárnapot.
Valamit sütni kellene erre a nagy örömre. Valami fahéjasat, illatosat. Mint a kanelbullar. 

 


 Isteni svéd finomság. Pici fahéj, pici kardamom, pici falatka, pici hümmögés közben, hogy „hmmmmezdejóóóó”.
Inni egy igazán jó forralt bort, amolyan zamatosat. Gőzölgőset. Jancsi nem szereti még a szagát sem. Majd a teraszon iszom. 

Sosem értettem gyerekkoromban, anyukám miért tervezte már hetekkel az ünnepek előtt, hogy mit fog sütni vagy főzni. Mára már értem. Én is tervezem, írom a listát, bevásárláshoz, napi teendőkhöz. Mert már ez is része így az ünnepnek, ez is advent. Csak szépen, csendesen, magunknak, magamnak készítem a listáimat. 

És még kell egy mikulásvirág is!