2011. augusztus 15., hétfő

Leány gyöngy fülbevalóval Egy nyári olvasmányról

Nyáron több idő van az olvasásra is. Ha nagy a hőség kint, akkor azért, ha meg esős, borongós napok váltják egymást, azért. Ilyenkor sokféle könyv előkerül: könnyebb, komolyabb, ezerszer olvasott és még soha ki sem nyitott. Nyár elején ötlött eszembe, hogy pár éve unokahúgom ajándékba (talán születésnapjára, karácsonyra?) kérte Tracy Chevalier Leány gyöngy fülbevalóval című regényét. Akkor csak a címlapot néztem meg, illetve egy-két sort olvastam el belőle. Eljött az idő, hogy kölcsönkérjem - gondoltam. És a könyv türelemmel várt a sorára - egészen eddig.




A regényben életre kel egy festmény - persze az írónő fantáziája alapján. A híres festő egyik legközismertebb festményéről észak Mona Lisája néz ránk. A titokzatos tekintet, a különös öltözet lehetett a fikció elindítója. A regény szerint a képről egy szolgálólány néz ránk, aki Vermeer házában cselédkedett. Mivel különös érzéke volt a színekhez, a kompozícióhoz, a festő egyre többször kérte segítségét. Végül ő ült modellt egy nehezen készülő festményhez. Rosszakarók, féltékeny feleség, udvarló, vak apa, a kishúg halála - számtalan fordulat színezi, szövi a cselekményt.




Valószínűleg az inspirálhatta az írónőt, hogy az alkotó életrajza is alig-alig ismert számunkra. Sem magáról, sem családjáról nem maradt fenn sok adat. A Delftben élő mester a XVII. században  alkotott. A fenti kép mellett a másik legismertebb a Tejet öntő lány. Szó esik a regényben ennek a keletkezéséről is, valamint egyéb festmények megszületésének körülményeiről.

 


 


 Ha valaki most utazik Hollandiába, Delftbe, a következő szép épületet is meglátogathatja. Talán Vermeer életében is állt már?


  

 A regényből film is készült. A leányt Scarlett Johansson, a mestert Colin Firth alakította. Ha valakit érdekel, hogy mennyire tudta a film megidézni a festményen látható fiatal lányt, nézze meg a filmet! 








3 megjegyzés:

  1. de jó, hogy erről írtál, még nem olvastam, de a film nagyon tetszett!

    VálaszTörlés
  2. Itt az ideje akkor az olvasásnak is. Most egy másik regényt olvasok, érdekes, hogy abból is készült film, és abban is Colin Firth játssza a főszerepet :-)

    VálaszTörlés
  3. Oh az olvasáshoz meg a filmnézéshez is kedvet kaptam! Amúgy is imádom ezt a képet!:)

    VálaszTörlés