Szerenád a szőlőben

Jásdi István borász könyvéről

Szerenád a borhoz

Zrínyi Miklós, a költő, hadvezér egy télen, mikor a csaták elültek, megírta dédapja szigetvári hősiességének történetét. A katonaember tollat ragadott, hogy a dicsőség híre fennmaradjon, senki el ne feledhesse az ősöket.
Jásdi István a borász tollat ragadott, hogy megörökítse a csopaki „birtok” krónikáját: korábbi tulajdonosok, szőlőtőkék, ragyogó és keserves évtizedek történetét. Látjuk a múltat, a régieket, sanyarú és szebb sorsokat, adásvételeket, hányódó birtokot, pusztuló pincét, elhaló tőkéket, küzdelmet a megmentésért. Egyszer csak jóra fordul minden, mint a mesében. Jön egy budapesti férfi és felesége, és újra élni kezd a halálra készülő hegyoldal. Lesz megint metszés, könnyeznek a szőlővesszők, lesz újra szüret, új hordók a pincében, látogatók a házban, munkások a sorok közt. Közben Mari, aki, mintha a borász férj másik lelke lenne, mindig friss kenyeret tud tenni az asztalra.
Szerenád – inkább igazi szerelmi vallomás a szőlőnek, a bornak, a borászatnak, mindennek, ami érleli, élteti a csopaki szőlő szemeit.
Jásdi István íróvá lett, igaz íróvá, aki képes arra indítani olvasóját, hogy eltervezze: meg kellene látogatni ezt a csopaki pincét….Jó lenne ott ülni a hangversenyen a tornác előtt…Vagy legalább jó lenne kortyintani a csopaki rizlingből, furmintból. Jó lesz a tavalyi is …

Szerelmes üzenet Matiastól

Ó, nem, nem...semmiféle germán hódolóra nem kell gondolni, legkevésbé a Rexre (akkor meg  th-val kellene talán írni).

Történt, hogy pár napja egy nagy könyvesboltban nézelődtem, válogattam az éppen akciós és új könyvek között, mígnem egyszercsak megleltem a boros pultot. Bizony mondom néktek,  a könyves boltban! Különösebben nem érdekelt, így csak könyves katalógusokkal felszerelkezve indultam haza.

Otthon áttanulmányozva a reklámkiadványokat, meglátogattam a kiadó weboldalát is. No, ekkor viszont megakadt a szemem a boros linkeken. Miféle termékek lehetnek ezek? Miféle borok?

Nem vagyok túl nagy szakértő, de vannak kedvenceim. Viszont emlékezetem szerint sosem ittam még zöld veltelinit. De előbb böngésztem, milyen ízre számítsak majd. A tudományos leírás szerint üde lesz a bor, minőségét tekintve félúton a kiváló és az asztali borok közt. Tehát a tízes skálán 5-6 pontos lehet :-) Egy próbát megér!

A zöld veltelini fürtje

Mi következik ebből? Újabb túra a könyves boltba, úgyis kinéztem pár úti könyvet...

Szerelmes üzenet - ez a fantázianeve a Matias Pincészet egyik borának. Száraz fehérbor. Az élénk savtartalom nagyon is dominál benne, nekem túl sok is az élénkségből az utóízben. Ha én pincészet lennék, ennek a bornak biztosan nem a Szerelmes üzenet nevet adtam volna, ahhoz túlontúl markáns a savassága, hiányzik valami kis lágyság, valami kis szerény selymesség. Valószínűleg az évjárattól is függ, hogy milyen a végeredmény. Mindenesetre ilyen szerelmes üzenettől nem aléltunk el. 

Vettem azonban egy másik palack bort is. Érett szerelem - erre kíváncsi leszek, de egyelőre még palackba zártan várja a dugóhúzót. Egy próbát megér!

Rosinante mia avagy egy édes álom megvalósul 1.

Hónapokig csak nézegettem, álmodoztam róla, szemeztem vele. Lelkesedés, kíváncsiság, aztán legyintés: "Hiszen tudok én főzni, miért mennék főzőtanfolyamra. Ráadásul messze van." Térkép. Szigetmonostor. Hiszen ez Dunakeszivel szemben van! Aztán egyszer csak: "Olasz mammák karácsonya" főzőtanfolyam....Micsoda? Ha valami, ez igazán érdekel annyira, hogy legyűrjünk kétszer kétszáznegyven kilométert. Már augusztusban biztosítottam magam, hiszen hihetetlen tempóban telnek az üres helyek. Gyors levélváltások Katival, akit a közösségi oldalról már jól ismerek, kölcsönösen örömködünk, hogy akkor majd élőben is beszélgethetünk. Elképzeltem, hogy miközben én főzögetek, sütögetek, a férjem majd fotóz, hiszen neki meg az a hobbija. Álom, édes álom, ha ez egyszer tényleg sikerülne....

Aztán november elején már kezdtem számolni a napokat, figyeltem az időjárás-jelentést, nehogy hó vagy egyéb csúf idő legyen! Huhh, mi lesz, ha nem tudom majd megcsinálni, amit kell...Tisztára olyan, mint vizsga előtt....Aztán meg: induljunk mááááár!

Megérkeztünk: Szigetmonostor végén, az út mellett balra fatábla jelzi, hogy itt vár a Rosinante Stílusos Vidéki Szálloda és Étterem. Végre élőben látom, itt lehetek egy egész hétvégén! Mikor beléptünk, Imre fogadott minket, aki ennek a szállodának nem csupán megálmodója és tulajdonosa feleségével, Ágnessel, hanem szíve, lelke, motorja, igazi gazdája. Kellemes találkozás, jól esik a figyelme, a lelkesedése, hogy megérkeztünk ilyen messziről.

Az est aztán csendesen, elegáns vacsorával folytatódott. A Bolyki-féle QQRIQ habzóbor, a zöldségkrémes pirítós után egy igazi finomságot tálalt fel nekünk Péter, aki szerintem a borok kiváló szakértője is. Gombával töltött csirke feketeerdő sonkában sütve, hagymás burgonya - igazi kompozíció. Hozzá egy kis friss rozé - csodákra képes négyórányi autózás után! Lakoma ez a javából.

Közben néha már a konyha felé pillantgattunk, hiszen az a "tetthely"!

Kinéztem magamnak  a két óriás "plakátot", amelyek a szállodát és a főzőtanfolyamot népszerűsítik. Micsoda fotók!

Az epres...

...és a fiókos.

Reggeli után egy szentendrei sétán forralt borozással, fotózással, kürtős kalácsozással készültünk a délutánra. A csípős hideg után jó is lesz majd a konyhában a tűzhely mellett.

3 órakor már készen állt a csapat: Zsolti chef vezényletével megkezdődhetett  a tanulás és a munka. 

Egy huncut mosoly: "No, fogjunk akkor hozzá!"

A menü, amit megalkottunk:

Karácsonyi halas tortellini bazsalikommal és szárított paradicsommal

Ünnepi töltött malacsült zöldségágyon

Panettone csokoládékrémmel

A főzés, sütés folyamata önmagában is öröm számomra, hát még ha jó társaságban történik! Azt azért sosem gondoltam volna, hogy a fokhagyma pucolása közben milyen jókat lehet sztorizgatni, hagymapucolási technikákról tudományos értekezéseket folytatni. Pedig így volt!

A zöldségaprítás további vidám perceket hozott életünkbe, különös tekintettel a helyes kés- és ujjtartás elsajátításának folyamatára. Életveszélyesek voltunk néha! De végül csak sikerült a zöldségeket is felaprítani! Íme:

Tatatatam!

Miután zsebet is tudtunk már metszeni a szép adag sertéscombon, nagy szorgalommal megtöltöttük. Került bele aszalt paradicsom, olivabogyó, darált hús, egy kis kukoricaliszt.

És íme a végeredmény, esti lakomák a tányéron:

Persze az igazi olasz konyha nem lehet meg tészta és desszert nélkül. De az már egy következő bejegyzés témája...

Borempirista

Furcsa a cím, tudom. Talán én vagyok az első, aki ezt a szót leírta. Ez a vágyam, a tervem. Borempiristává válni. Ha újra születnék, és lehetőségem lenne újra pályát választani, valószínűleg borász lennék vagy sommelier. 

Mielőtt bárki azt hinné, hogy gyarapítani vágyom kis hazánk alkeszainak így is sajnálatosan népes táborát, gyorsan leszögezem: NEM! Nem. Én nem a mértéktelen és minőségtelen borfogyasztásról beszélek. Mivel nem vagyok szakember, nem tanultam sem a borászatot, sem a szőlőtermesztést (ám ez utóbbiról van mégis tapasztalatom), maradnék a felfedezés édes öröménél.

A bor az egyik legtisztább, legelegánsabb ital számomra. A jó bor. És mi a jó bor? Amit én annak érzek. Egyelőre meglehetősen csekély tapasztalatom van e téren, de hát ezért e szándék, ezért e bejegyzés is. Igyekszem valóban saját élményeket gyűjteni. Egy biztos: a magyar borok - eddigi íz- és illatélményeim alapján - számomra verhetetlenek. Kóstoltam már francia, olasz, spanyol borokat...nem, nem nagyon találtam őket elég zamatosnak, illatosnak, kellemesnek.

A furmintról

Kép forrása

Egyszer egy borkultúrával foglalkozó műsorban hallottam a furmintról. A borász elmondta, hogy ez a specifikusan magyar szőlő/borfajta lehetne az, amivel betörhetnénk a nemzetközi piacra. Másutt nem, vagy alig terem meg ez a szőlőfajta. Ausztriában kísérleteztek vele, de messze nem érték el azt a minőséget, amit itthon nálunk. Különösen a tokaji furmint az, amit jó szívvel ajánlott a szakember. Elég kíváncsi voltam ahhoz, hogy megkóstoljam magam is. Örömmel állapítottam meg, hogy a borásznak igaza van: ez a bor kiváló. Kicsit savas, diszkréten illatos, az utóíze is nagyon kedvező. Húsételekhez vagy salátákhoz príma. Baráti borozgatáshoz kis borkorcsolyákkal szintén kitűnő. Jó "beszélgető" bor!Tapasztalat, tanács: nem jó, ha sokáig bontva marad a palack. Mintha veszne az aroma...Vagy ez más bornál is így van? 

Ennyire futja tőlem, kezdő borempiristától elsőre. De hol van még a kiteljesedés, a felívelés ezen a pályán? :-)

Bor, mámor ...folytatás egyéb adalékokkal

A korábbi bejegyzésben hivatkoztam a film zenéjére is. A teljesség igénye nélkül néhány részletet megkerestem a neten. Íme....

Először egy összefoglaló, ajánló azoknak, akik még nem látták a filmet, és azoknak is, akik már látták.
Gyors vágásokkal sikerült az összeállítás készítőjének egy jó keresztmetszetet adni a film hangulatáról, a témáról.

A legérdekesebb jelenetek...


Pár képkocka a filmből, Max legjobb pillanatai, és a filmzene egyik főmotívuma:


Max-A-Million

A bor, a bor, a bor, ami a magyar címben is visszaköszön. Sokan kritizálták a címfordítást, hogy lett A Good Yearből Bor, mámor, Provence....Ezen lehet vitatkozni, persze. De kétségtelen, hogy ez a cím jobban visszaadja a témát. Ebben a kis összeállításban is a fontos jelenetek kaptak helyet. Sajna a képek nem túl jók, de mókásak.

Le Coin Perdu

A másik főtéma visszatérése ebben a zenedarabban. A zeneszerző Marc Streitenfeld - ennyi azért neki is jár.

Wisdom a good year

További kellemes merengést a provence-i hangulatban. Ne feledjétek a flaska bort...Viva Le Coin Perdu!

Nyári film...Bor, mámor, Provence (A Good Year)

Könnyű, igazi nyári, kicsit romantikus film Ridley Scott 2006-os mozija. Ne várjon senki hihetetlen mélységű dramaturgiai fordulatokat, nagy monológokat. (Ez nem a Hamlet.) Helyette tessék kicsit hátra dőlve gyönyörködni a képekben, mert kétségtelenül pazar a látvány. A történet nem túl szövevényes, de ha akarjuk, tanulságos még lehet. (Elmélkedjünk az élet értelméről, a megtalált boldogságról...)
Max (Russel Crowe), a kiváló, ám gyakran kissé tisztességtelen tőzsdei alkusz egy provence-i birtokot örököl egyetlen rokonától, Henry bácsitól.

 forrás

Kénytelen odautazni, ahol gyermekkorában a nyarakat töltötte. A fordulat nem váratlan, ahogy azt már jeleztem: a hideg, lelketlen tőzsdecápa szerelmes lesz egy pincérlányba, Fanniba (Marion Cotillard), és ez a szerelem örökre a birtokhoz köti hősünket. (Mondtam, hogy egyszerű...)

Nem is ezért nézem meg újra és újra a filmet. Sokkal inkább a táj, a helyszínek miatt. Van néhány olyan pillanatkép, ami vágyakozást ébreszt az emberben. És már érthető is, miért szerette ezt a vidéket Van Gogh, Cezanne. 

Rövid nyomozás után kiderítettem, hol forgatták a filmet. A birtok Bonnieux-tól(/től?)1 km-re lelhető.

 forrás

A chateau valóban létezik Chateau la Canorgue néven, valóban szőlőtermelés folyik ott, és valóban palackozzák a Coin Perdue nevű híres bort is.

 forrás

Érdekes, hogy a kedves medencés jelenetet nem tudták itt forgatni, bár van medencéje a birtoknak, csak túl sekély...Ahhoz, hogy az egyik történetalakító szál létrejöhessen, egy mélyebb medencére volt szükség. 

Ám a  helyszín csak 4-5 fős kis csapatban látogatható, turistacsoportokat nem engednek be, ha valaki arra vetődne.

A film másik jelentős helyszíne a közjegyzőség és Fanni éttermének kisvárosa, Gordes.

forrás

Olvastam "hozzáértőktől" fanyalgó kritikákat, miszerint Russel Crowe frizurája borzasztó, a történet nagyon szimpla stb. Nos, az ilyen véleményekkel én nem törődöm. Aki szórakozni szeretne, kicsit elálmodozni erről a vidékről, annak ez a film éppen kapóra jön. Amúgy a zenéje is jó... És megtanulhatjuk mellesleg azt is, mit jelent fervere latin szó, s mi köze van ennek a borhoz.
Jó szórakozást hozzá - és egy flaska finom francia bort!