2012. november 4., vasárnap

Szerenád a szőlőben

Jásdi István borász könyvéről


Zrínyi Miklós, a költő, hadvezér egy télen, mikor a csaták elültek, megírta dédapja szigetvári hősiességének történetét. A katonaember tollat ragadott, hogy a dicsőség híre fennmaradjon, senki el ne feledhesse az ősöket.
Jásdi István a borász tollat ragadott, hogy megörökítse a csopaki „birtok” krónikáját: korábbi tulajdonosok, szőlőtőkék, ragyogó és keserves évtizedek történetét. Látjuk a múltat, a régieket, sanyarú és szebb sorsokat, adásvételeket, hányódó birtokot, pusztuló pincét, elhaló tőkéket, küzdelmet a megmentésért. Egyszer csak jóra fordul minden, mint a mesében. Jön egy budapesti férfi és felesége, és újra élni kezd a halálra készülő hegyoldal. Lesz megint metszés, könnyeznek a szőlővesszők, lesz újra szüret, új hordók a pincében, látogatók a házban, munkások a sorok közt. Közben Mari, aki, mintha a borász férj másik lelke lenne, mindig friss kenyeret tud tenni az asztalra.
Szerenád – inkább igazi szerelmi vallomás a szőlőnek, a bornak, a borászatnak, mindennek, ami érleli, élteti a csopaki szőlő szemeit.
Jásdi István íróvá lett, igaz íróvá, aki képes arra indítani olvasóját, hogy eltervezze: meg kellene látogatni ezt a csopaki pincét….Jó lenne ott ülni a hangversenyen a tornác előtt…Vagy legalább jó lenne kortyintani a csopaki rizlingből, furmintból. Jó lesz a tavalyi is …

2 megjegyzés:

  1. Csopak! No! Most éppen ebbe a településbe vagyok szerelmes. Gyönyörű borvidék.
    A könyv meg izgalmasnak tűnik.:)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó volt a könyv, Olcsi!Igazán élvezetes a stílusa, érdekes, ahogy összeállt a múlt és a jelen. Tényleg tiszteletet ébreszt az emberben a munka, amit Jásdi István ott végez/végzett. És az, hogy így ír...Lenyűgöző :-)

    VálaszTörlés