avagy a 8ak története
Nem az én generációm regénye, inkább a szüleimé. Olyanoké, akik az ötvenes évek elején vagy még kicsit korábban születtek, kisgyermekként élték meg a forradalmat, mára már tisztes korú asszonyok és urak. Ha még élnek...
8 kisgyermek találkozik 56 után egy „hizlaló táborban”, ahova azért vitték őket, hogy kicsit összeszedjék magukat. Nem azért, mert otthon útban vannak. Itt kezdődik a történetük, és elúszik egészen a fiktív jövőig, ahogy azt elképzelheti „írókám” (V.M.). A nyolc ember élete folyton összegabalyodik, újra és újra találkoznak, építőtáborban, laktanyában, később a tudatosan szervezett téli és nyári évi rendes összejöveteleiken. Túlélni a kamaszkort, felnőni nem egyszerű. Olyanok ők egymásnak végig, mint egy láthatatlan szociális védőháló: távol kerülnek ugyan földrajzilag, de mindig tudnak a másikról, meg-megsegítik, utánanyúlnak, ha éppen valamiért elsüllyedne az élete. Munkát keresnek, hitelt szereznek, kölcsönadnak egymásnak. Közben olykor tivornyáznak a viszontlátások alkalmával.
„A BÁV-val a MÉH-hel egy az utunk, a jelszavunk munka és- IGYUNK!”
Felnőttkori gubancok, házasságok, névházasságok, megcsalások, gyerekek, válások – és közben persze ott sunyít végig az utálatos kis politika, mondhatni a TÖRTÉNELEM. Ami tönkretesz, szétszabdal, halálba kerget.
Egyszer csak elkezdődik. Elkezdődik a 8ak fogyatkozása. Aztán szép lassan mind… A napló, a közös napló, amit ott együtt kezdtek el a hizlaló táborban, szintén eltemettetett.
Történelemkönyv helyett olvasható regény, szubjektív, fiktív, természetesen, de éppen ettől borzongató. Olykor jókat nevethetünk,de a vége, az utolsó évek…Kicsit megszaggatja az ember lelkét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése