… amikor olyan a csillagok állása
és az időnek múlása, hogy rászánom magam naponta pár órára az édes
semmittevésre. Ami csak látszólag szól a semmiről, valójában igen erősen kattog
az agyamban a gépezet. Ez a két hét úgy adódik össze, hogy jut bele pár nap a
nyárból, főleg az igazi, itthonról elcsatangolós nyaralásból, és jut kb.
két-három nap a téli szünetből, a karácsony környéki napokból.
Előbbiben könnyebb kiszorítani
ezeket a napokat, mert egy viszonylag hosszabb (egyesek szerint 3 hónap,
valójában 6 hét a hétvégékkel együtt ) szakaszban van idő a pihenésre, otthoni munkák pótlására, kertészkedésre és
kiruccanásra is. Télen, a karácsonyi készülődések közepette nehezebb, mert a
háziasszonyi feladatok adottak. Bejárónő híján magam takarítok, főzök, sütök…
De azért ekkor is akadnak órácskák.
Mire jó ez a semmittevős-kattogós
időszak?
Az összegzésre és tervezésre. Nekem
szükségem lett arra, hogy nyár közepe és év vége felé kicsit számot vessek
magammal, az eddig eltelt idővel, tetteimmel, érzelmeimmel, majd pedig tervezzek
a továbbiakra. Nem mondom, hogy kockás papíron vagy egy több füles Excel
táblában le akarnám vagy tudnám írni az életem, nem is szeretném, mert kell a rögtönzés,
az újratervezés élménye; a kis rizikófaktorok inspirálnak. De vannak
elhatározások (nem szokványok fogadalmak ezek csupán), amelyek előrevisznek, és
amelyeket tudatosítani igyekszem magamban --- és olykor a környezetemben is.
Valószínűleg a korral is jár
ennek az igénye, hogy ne folyjon el csak úgy az idő. Persze nem vagyok mániákus,
aki határidőnaplóval a kezében rohangál. De azért meg kell adni sok mindennek
az időt.
Írtam már másutt, hogy 3 éve egy
igen csúf, havas februári délutánon, mikor a Pécs- Kaposvár távot több mint 3
óra alatt tudtam legyűrni a csúszásveszély és eltakarítatlan út miatt, no,
akkor gondolkodtam el azon, hogy mi a francra pazarlom az időmet. Ki kényszeríthetne
engem arra, hogy ilyen körülmények közt én konzultációra járjak?
Abban a három órában megfogadtam, ha épségben hazaérek, sok minden másképp lesz másnap
reggeltől. Magyarul ott akkor kiléptem a magam számára állított szabályaimból;
az „első a kötelesség” alapelvet, amelyet szüleim belém neveltek, felváltotta
az „első a család és a barátok, magam, már bocsi, és ha nem tetszik, te állsz
odébb” alapelv. Tartom azóta is, sőt még inkább válogatok. Makacs lettem.
Makacsul vadászom a mindennapokban, hétköznapokban a magam perceit, makacsul
stoppolom le az erőszakosan, gátlástalanul az időmet, energiámat ellopni,
felőrölni szándékozó külvilágot. Mert tanulja meg, hol a helye.
Mivel már nem kívánok megfelelni
más elvárásainak, így nagyon sok energiát szabadítottam fel magamnak. Ennek a hasznos,
de élvezetes eltöltéséről szoktam ezekben az órákban, napokban elmélkedni.
Mérlegelni, tervezni, túltervezni néha...
Listákat írok rövid és hosszú távra teendőkről, beszerzendő információkról, könyvekről,
filmekről, étel- és sütireceptekről, s amint e szakasz végére érek, rögvest meg
is kezdem a kutatást, olvasást, megvalósítást. Lehet, hogy ez is korlát, lehet,
de örömöm lelem benne, mert szabadságot ad. Vámos Miklósnál olvastam, hogy egy
évben egyszer ír naplót, szilveszter napján. Akkor összegez: kapcsolatokat, munkát,
eredményeket, egyáltalán magát. Én is így teszek ebben a majdnem kéthétnyi
időszakomban. Tengerparton a kempingben, itthon a fotelban fecnikkel, tollakkal
felszerelkezve, amikor modernebb perceimet élem, a telefon jegyzetébe pötyögve
rögzítem, amit fontosnak vélek. És végrehajtom. Szigorúan! 😆
Sokszor hallom, olvasom, hogy tragédia
kell ahhoz, hogy valaki sebességet váltson, merjen rálépni a fékre, esetleg meg
is álljon körülnézni. Én ezt nem várom meg… Inkább elidőzök öreg Horatius és
Mr. Keating bölcsességénél: Carpe diem! Mert akárhogy osztok, szorzok,
számolgatok, megint bejön a közhely igazsága: egyszer élünk. És ezért kortyoltam
most nagyot a bodzaborból! Meg aztán itt van nekem Valaki, aki mindennél fontosabb ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése